Decade

Hopp, egy stratégia, pontosabban erőforrás menedzsernek mondott játék. Nyilván, alapból nem a stílusom, de volt már hasonló stílusú játék, bár egy kicsit komplexebb ennél. Ez a darab a maga kis egyszerűségében tart számot érdeklődésre, bár eléggé mérsékelten, mert nem egy nagy szám, de kiválóan példázza, hogy mindennapi emberek képesek szöveges stratégiákat összehozni elképesztően rövid idő alatt. A 37. Ludum Dare versenyre készült, aminek a lényege, hogy 2 nap alatt kell elkészíteni egy játékot. A verseny tematikája: Egy szoba. Ez mondjuk egy kissé baljósan hangzik, de a játékmenetben érezhetően ez nem gördít akadályt a játékosok elé. A történet szerint valahol vagyunk, és valahova tartunk, és oda 10 évig tart az út (nyilván az űrben), és ez képezi a címet is, hogy dekád, ami felveti a kérdést, hogy hány deka egy kiló, és hasonló hiábavalóságok. Na, most erőforrásokkal kell gazdálkodnunk, hogy túléljük az utat, és épségben odaérjünk a célállomásra. Az idő automatikusan halad előre, tartalékaink fogynak, és ügyeskednünk kell, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások kitartsanak, illetve több növekményt mutassanak, mint csökkenést. Ezt elkapni nem könnyű, valószínűleg vak tyúk is talál szemet alapon sikerül majd elérni az optimumot.

Értékelés: 3,5 optimum az 5-ből

A játék online változata: https://graebor.itch.io/decade

Forráskódja Twine rendszerben: http://ludumdare.com/compo/ludum-dare-37/?action=preview&uid=11713

A versenyen részt vevő összes játék (2390 db):

http://ludumdare.com/compo/ludum-dare-37/?action=preview

Ajánlott zene:

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments